A weboldalon használt cookie-k beállítása:

A weboldal cookie-kat használ annak működésének elősegítésére, használatának megkönnyítésére, a rajta végzett tevékenység nyomon követésére és a célzott ajánlatok megjelenítése céljából.

Kérjük, olvassa el az adatvédelmi tájékoztatónkat, és annak megfelelően engedélyezze az Önnek megfelelő cookie beállításokat!


Cookie beállítások

Az Élmény

Számunkra a legfontosabb, hogy az elkészült darab minden elvárásának és elképzelésének eleget tegyen, ezért már a kezdetektől, a legapróbb részletek megtervezésébe is bevonjuk Önt.

Attól fogva, hogy időpontot egyeztetett nálunk, biztos lehet benne, hogy teljesen személyre szabott élményben lesz része. Az első személyes konzultáció során átbeszéljük az ügyfél minden igényét, elképzelését, felmérjük ruhatárát, elmélyedünk ízlésében. Azonban nem szorítkozunk kizárólag az adott ruhadarabra, hiszen életstílusának néhány eleme is kifejezetten fontos információ számunkra, hogy a lehető legidőtállóbb darabot készítsük el Önnek. A fazon és anyag kiválasztását követően felvesszük a pontos méreteket, majd kezdetét veszi a ruha elkészítése. Ez a folyamat precíz és időigényes, ezalatt pedig két ruhapróbára is sor kerül, melyek során lehetőség nyílik módosítani a részleteken, tökéletesen méretre igazítani a ruhadarabokat. A kész termék körülbelül egy hónap alatt készül el, a végeredmény pedig egy örök darab.

időpontot foglalok

1

konzultáció és méretvétel

A konzultáció az igények, elképzelések, és a jelenlegi gardrób megismerésével kezdődik.

2

férc próba

A férc próba során az ügyfél először érezheti az öltönyt és annak esését, állását.

3

második próba

A második próbára a szabó mesterünk megalkotja a tökéletes kontúrokat és formákat, az öltöny saját identitást nyer.

4

utolsó próba

Az utolsó próbára az darabok tökéletes formába kerülnek, és a kiegészítőknek köszönhetően életre kelnek. Az öltöny igazi élete most kezdődik.

Anyagok és szövetek

A kiváló minőségű alapanyagok használata elengedhetetlen az értékálló, egyedi darabok kialakításában. A Stan Ahuja precízen megtervezett öltönyei ezért kizárólag csúcsminőségű, angol és olasz textilek felhasználásával készülnek. Repertoárunkban megtalálhatóak első osztályú gyapjú, kasmír, selyem és vászonfélék, melyeket olyan elismert parnerek szállítanak, mint az Ermenegildo Zegna, a Dormeuil, a Holland & Sherry, a Loro Piana vagy a Vitale Barberis Canonico. Ingeink 100%-os tisztaságú pamutból készülnek, ezekhez a Monti, a Thomas Mason, a Loro Piana és Albini legjobbjai közül válogatunk. Stan Ahuja egyedi, megrendelésre készülő öltönyei és kiegészítői minden esetben precíz szakértelemmel és odafigyeléssel készülnek, melyek így egészen a megtervezéstől a viselésig élményt nyújtanak.

időpontot foglalok